2. Fejezet
A bosszú? Váratlan események.
- Takuto megvédett engem! - kiáltottam fel.- Ki elől? - nézett rám kérdőn apu.
- A parkban, három fiú rám támadt.
- Milyen okból? - kérdezte most Akai néni.
- Nem tudom. Megkérdezték, hogy én vagyok-e Tsukishima Kilari lánya és mikor igennel feleltem, el kezdtek ütni. - meséltem könnyes szemekkel.
- Ezután hallottam a sikolyát és odasiettem.
- Hiroto... Ez nem "amiatt" van, ugye? - kérdezte anyu.
- Nem tudom. A lényeg, hogy ne maradjon Ichigo egyedül.
- Takuto maradj mindig mellette, rendben?
- Igen, apa.
- Gyere kincsem, át kell öltöznöd.
- Rendben.
Felmentünk a szobámba, majd felvettem a piros fodros ruhámat és visszamentünk a konyhába.
Az egész napot bent töltöttük, este pedig Takutoék hazamentek. Másnap ismételten a parkba indultunk, de most nem hagyott egy percre sem magamra. Boldogan hintáztunk mikor megjelentek a tegnapi fiúk.
- Mit akartok? - ugrott elém Takuto.
- Csak visszaadjuk a tegnapit. - mosolyodott el gonoszan.
- Nem hagyom, hogy egy ujjal is hozzáérjetek Ichigohoz!
- Majd meglátjuk!
Ekkor egy hatalmas pofonnal a földre terítette és rugdosni kezdték.
- Hagyjátok abba! - kiáltottam rájuk.
- Tényleg. Te is itt vagy és most már ő sem zavar. - majd elkezdett felém jönni.
- Ne merj hozzá nyúlni! - tápászkodott fel a földről és lépett elém.
- Nem volt elég? - majd újabb ütésre készült mikor...
- Ichigo! Takuto! Hol vagytok?
- Apa! Itt vagyunk! - integettem neki.
- Tűnjünk innen! - ez volt az utolsó szava mielőtt elrohantak. Mikor apu ideért hozzánk, kérdő tekintettel nézett ránk.
- Mi történt?
- Úgy tűnik bosszút akart állni a tegnapiért.
- Menjünk haza. Ott majd részletesen elmondjátok.
Nem tehettünk mást. Otthon mindent elmeséltünk. Mivel túlságosan aggódtak miattunk, attól kezdve nem mehettünk többet ki egyedül. Anyu pedig folyton azt a bizonyos okot emlegette. Miről van szó?
