3. Fejezet
10 évvel később. Újratalálkozás
- Ichigo, haladj, mert elkésünk a suliból!- Jól van jövök már! - kiáltottam miközben leszaladtam a lépcsőről. - Elmentem!
- Vigyázz magadra! - szólt ki anyu a konyhából.
- Rendben! - majd kiléptem az ajtón.
- Hogy lehetsz ilyen lassú minden reggel? Miattad késünk el mindig! - szedte le a fejem Takuto.
- Neked is jó reggelt! Ahelyett viszont,hogy velem ordibálsz inkább szedhetnéd a lábad!
Szinte az összes reggelem ilyen...És mint mindig, most is rohanva érkeztünk az iskolához. Az osztály terembe belépve levágódtunk a padba, épp időben.
- Jó reggelt kívánok! - lépett be a tanár nő.
- Jó reggelt Matsumoto-sensei!
Matek óra...fúj...Valahogy a tanulás nem az erősségem...
- Kiosztom a múlt órai dolgozatokat. - jelentette ki, majd szépen lassan mindenkiét kiosztotta. - Kazama-san, az öné lett a legrosszabb az osztályban. Többet kéne tanulnia. - 20 pont...király... tuti, hogy az "övé" megint hibátlan lesz - Az öné Hiwatari-san mint mindig, hibátlan. Példát vehetne róla Kazama-san. - nem meg mondtam? A drága gyermekkori barátom, Hiwatari Takuto. Kitűnő tanuló, helyes, az iskola diák elnöke és persze az összes csaj odavan érte, ami nekem egy kicsit sem jó. Nem azért, mert tetszik vagy ilyesmi, csak a lányok nem igazán vannak oda értem...
A suli mint mindig ma is unalmas volt... Kész örökké valóságnak tűnt, mire vége lett a napnak.
- Ichigo, gyere menjünk!
- Oké! - felkaptam a táskám, majd az ajtóban várakozó Takuto-hoz siettem és elindultunk haza.
- Biztos vagy benne, hogy nem kell a segítségem? - nézett rám kérdőn.
- Mondtam már, hogy még ha segítenél is, akkor sem lennének jobbak a jegyeim, elvégre nem értek semmihez az evésen kívül...
- Jaj Ichigo, ez egyáltalán nem igaz..
- Akkor mondj valamit amiben jó vagyok. Egyetlen dolog is elég. Az evésen kívül, persze...
- Gyönyörűen énekelsz és táncolsz, valamint nagyszerű dalszövegeket írsz és csodásan sütsz,főzöl.
- Egy is elég lett volna. Különben is mihez kezdhetnék velük ha nem használhatom ki őket.
Kiskoromban történt pár baleset...így csak otthon használhatom a "képességeimet".Valamint az emberek nem tudhatják meg,hogy Tsukishima Kilari lánya vagyok, az okot persze nem mondták el a szüleim...
- Ichigo, mielőtt elfelejtem. Holnap diák tanács gyűlést tartunk, ezért későn végzek. Megtennéd, hogy meg vársz a teremben?
- Igen... - hiába próbálkoznék azzal, hogy egyedül haza megyek, nem engedné, ugyanis a szülei a szívére kötötték, hogy sose hagyjon egyedül....
- Na itt is lennénk - jelentette ki a házamhoz érve. - Holnap reggel találkozunk.
- Akkor holnap.
Benyitottam, köszöntem a szüleimnek, majd a szobámba siettem átöltözni és leckét írni.
- Ichigo! Kész a vacsora!
- Megyek! - válaszoltam majd egyenesen a konyhába mentem.
Vacsora után elmentem fürdeni, pizsamába öltöztem és lefeküdtem. Ekkor megcsörrent a telefonom. Takuto. Felvettem és megkezdtük szokásos esti társalgásunkat.
- Mikor szoksz már le arról,hogy minden este felhívsz? - kuncogtam.
- Zavar? Úgyse alszol. - nevetett.
- Ennyire hiányzom neked?
- És ha igen? - Hogy mi?! Ez furcsa...sosem válaszolt még így... - Pffff
- Ne szívass!
- Komolyan elgondolkozhattál, hirtelen túl nagy csönd lett.
- Szemét! Folyton szórakozol velem! - morogtam.
- Bocsi,bocsi.
- Komolyan! Azt hittem, hogy belém zúgtál vagy ilyesmi.. - röhögtem.
- Olyan borzasztó lenne? - kérdezte komolyan.
- Mi?! - ő tényleg...
- Mindegy felejtsd el. - te kis... - Most leteszem.
- Oké.
- Jó éjt Ichigo!
- Neked is. - majd kinyomtam a telefont és a szememet becsukva aludni próbáltam. Pár perc múlva az álom a hatalmába kerített.
- Ichigo!! Elkésünk! Haladj! - kiabált Takuto a házunk előtt.
- Megyek már!! Nem kell ordibálnod! - felkaptam a táskám elköszöntem anyuéktól és ismételten a csöngőre léptünk a terembe.
Az egész nap unalmas volt és szó szerint örvendeztem amikor kicsöngettek az utolsó órámról.
- Akkor én mentem! Próbálok sietni, hogy ne kelljen sokat várnod. - mondta Takuto, majd elindult a gyűlésre.
Jó fél óra várakozás után, meguntam és úgy döntöttem, hogy egyedül megyek haza. Mi bajom lehet?
Hagytam egy levelet a padon hátha keresne és elindultam haza.
Útközben hirtelen megállított egy korombeli srác.
- Ó! Nézzenek oda! Csak nem Tsukishima Kilari lányához van szerencsénk? - ez meg ki?
- Nem tudom miről beszélsz, most pedig ha megbocsátasz..
- Nem mész sehová! - ugrott elém, az utamat elzárva. - Úgy látszik nem emlékszel ránk. Igaz is, az 10 évvel ezelőtt történt.
- Az nem lehet, hogy ti...
- Mégis csak emlékszel. Milyen rendes tőled.
- Mit akartok?
- Milyen tüzes! Húzd vissza a körmeidet, cicus. Tudod elég csinos lettél mióta nem láttunk. Nem gondoljátok? - lépett közelebb, hátrálni próbáltam, de egy fal akadályozott benne. - Ne olyan sietősen, még nem végeztünk.. - majd a falhoz szorított és elkezdte a blúzomat gombolni.
- Fejezd be! Engedj el!
- Itt nem hall meg senki. - súgta a fülembe, miközben kezét a szoknyám alá helyezte.
- Ne! Valaki segítsen!
- Nyugodtan kiabálj csak, nem fognak segíteni. - ekkor éreztem hogy a keze a lábaim között van és egyre fentebb halad. - Fincsi.. - nyalta meg száját, majd keze elérte a célját.
- Ne.. - Takuto!!!
- Ichigo! - támadóm hirtelen megállt és hátra nézett. Kinyitottam a szemem és nem más volt az mint..
- Takuto...
- Jól vagy Ichigo?
- Húzzunk innen! - mielőtt Takuto közelebb lépett volna hozzám, támadóim elrohantak. Mikor elém lépett szemei hatalmasra nyíltak, arca dühvel telt meg.
- Megmondtam, hogy várj meg, nem igaz?! - kiáltott rám. - Mit műveltek veled?! Mi lett volna, ha nem érek ide időben?!
- Én...én... - ekkor az arc kifejezése megváltozott. Aggódó tekintettel nézett rám.
- Sajnálom Ichigo, hogy késtem. Nagyon sajnálom, hogy ilyen szörnyű dolgot kellett átélned. - majd megölelt, nekem pedig eleredtek a könnyeim.
- Úgy féltem! - öleltem át jó szorosan és csak sírtam.
- Minden rendben lesz. Többé nem hagylak egyedül sosem. - Takuto....eddig azt hittem, hogy egy szemét aki folyton szórakozik velem és abból áll az élete, hogy engem szívasson, de tévedtem. Igazából nagyon kedves és mindig lehet rá számítani. "Dokki!Dokki!" Ez mi volt? A szívem olyan hevesen ver... Miért? - Ichigo... - tolt el magától és letörölte a könnyeim.
- Igen?
- Ha megkérhetlek, felöltöznél? Az emberek a végén még rossz következtetéseket vonnak le rólam.
- Takuto, te idióta! - fordultam meg és begomboltam az ingemet, majd a kabátomat is. Még, hogy kedves! Hülyeségeket beszélek itt! Biztos megbolondultam.
- Komolyan, eper?
- Huh?
- A melltartód. Nem gyerekes egy kicsit? - vigyorgott rám.
- Takuto, te perverz! Utállak!
- Tudom. - mondta, majd összeborzolta a hajam.
