Kellemes hajnalt mindenkinek!
A mai nap lett 5 éves a blog! Visszagondolva, sosem hittem, hogy ez valaha megtörténik. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki eddig velem volt és remélem továbbra is olvassátok az oldalt. Örülök, hogy ennyi remek olvasóm van, mindent beleadok, hogy ne okozzak csalódást!
Nem tudom, mikor lesz új fejezet, de megpróbálok minél hamarabb összehozni egyet. Szép álmokat és kellemes napot kívánok mindenkinek!
~ Ichigo ~
5. Fejezet
Szerelem vagy barátság? Mit súg a szíved?
- Én...Én... - lehajtottam a fejem és hátat fordítottam neki. Nem akartam, hogy a szemeimbe gyűlő könnyeimet meglássa.
- Ne aggódj. Mindent értek, nem kell magyarázkodnod... Te...nem érzel úgy irántam, igaz? - szinte azonnal megpördültem, mikor ezt meghallottam. - Sajnálom, nem kellett volna elmondanom...
- Én...
- Semmi baj. Megértem.
- De...
- Azért remélem barátok még lehetünk. - ekkor megragadtam a fölsőjét és lehúztam, hogy az arcunk egy vonalban legyen. - Te meg mit... - de ennél tovább, már nem bírta mondani, ugyanis elnémítottam ajkaimmal. Mikor pillanatokkal később elengedtem, csak ledermedve, és a normálisnál 2-szer nagyobb szemekkel pislogott rám.
- Igazán végighallgathatnál, ha egyszer elkezdek valamit, mielőtt félreértenéd. - sziszegtem a képébe vörösödő fejjel.
- Azt hittem te nem... - kezdte, majd felkapott és szorosan magához ölelt. - El sem tudod hinni, milyen boldog vagyok! - majd ajkaink ismét találkoztak egy szenvedélyes csókban.
- Gyerekek meg..!...jöttünk... - nyílt az ajtó és beléptek rajta anyuék. Mivel mást nem tehettem így az arcomat belefúrtam Takuto mellkasába.
- Lehet maradnunk kellett volna még egy napot! - nevetett fel apu.
- Nekünk mikor szerettetek volna beszámolni erről? - kérdezett rá anyu, mire még mindig kedvesemet ölelve fordítottam felé arcomat. Fülig érő vigyor fogadott a 4 szülőtől, ami kissé meglepett.
- Még csak most tudtam meg én is, hogy a barátnőm lesz, úgyhogy nem maradatok le sokról. - kuncogott párom, ezzel még vörösebbé téve engem.
- Ez azt jelenti, hogy nyertem! Elő a lóvéval gyerekek! - nyújtotta ki kezét apu, mire a többiek tették amit kért. Ők meg mi a...
- Ti fogadtatok?! - esett le, mire egyetértő hümmögést kaptam válaszul. Köszi...
- Azt mondták, hogy nem jöttök össze mire hazaérünk... Ezt nektek!
- Apu néha nagyon gyerekes tudsz lenni.... - sóhajtottam, majd egyszerre nevettünk fel mind.
- Részleteket követelek! - kiáltott fel Akai és anyuval karöltve mellettem teremtek.
Persze nem menekülhettem előlük, néha úgy érzem ők a tinédzserek, nem pedig én. Így az egészet el kellett mesélnem az elejétől a végéig. A kanapén ültünk és épp azt meséltem, hogy rontottak ránk, mikor valami, vagy inkább valaki a fejemre nehezedett.
- A hangodból ítélve csalódott vagy, hogy megzavartak.
- Takuto! - pördültem meg, ennek köszönhetően a sunyi vigyorral ellátott arca pár centire került az enyémtől. Ismét belevörösödtem.
- Olyan cuki amikor pirulsz. - nyomott egy puszit az elvörösödött részre, azzal el is tűnt a konyhában, otthagyva engem két sikítozó tinire hasonlító anyukával. Ezt még visszakapod, csak várd ki a végét.
Ahhan, gondoltam én... Anyuék kitalálták, hogy ma aludjak Takuto-val, holnap úgyis hétvége, nincs iskola, és biztos elfáradtam az ápolásban. Ez még jó ok is lett volna,... ha nem a szomszéd házban laknék! Oké itt alszok, de azt már nem tudják elmagyarázni, hogy miért kell vele egy ágyban aludnom, amikor van vendégszoba.... Ezt kinéztem a szülők női feléből, de hogy a férfiak is egyetértettek, és annyival elintézték, hogy "azért védekezni ne felejtsetek el", az már sok!
- Ezt nem hiszem el! - vetődtem el az ágyon duzzogva. Hamarosan Takuto is elterült mellettem, majd mintha tök természetes lenne, betakart mindkettőnket, lekapcsolta az egyetlen fényforrást jelentő lámpát az éjjeliszekrényén és felém fordult.
- Valami baj van?
- Te, hogy tudsz ilyen nyugodt maradni, amikor a szüleink a kedvük szerint rángatnak minket?
- Ugyan már! Nem olyan borzalmas. - húzott közelebb magához, kezét derekamon hagyva. - Nekem nagyon is tetszik a helyzet... - éreztem meg leheletét ajkamon.
Meg fog csókolni! Ez most komoly? - szorosan behunytam a szemem és vártam, hogy ajkai enyémet érintsék, de semmi nem történt.
Mikor kinyitottam szemeim egy puszit kaptam a homlokomra, majd mint aki jól végezte dolgát, egy kuncogással megfordult.
- Te szemét! - sziszegtem, erre még egy röhögést hallatott.
- Miért? Ha nem mondasz semmit, nem fogom tudni, mire gondolsz. - fordult vissza. Éreztem ahogy az összes vér a fejembe szökik, majd a párnába nyomva azt, suttogtam a válaszom.
- Te szadista...
- Ennyi, azt hittem szeretnél valamit kérni, de ha nem... - óvatosan kitapogattam pólójának nyakát, mire megállt a mozdulatban. - Igen?
- Csókolj meg... - jesszus ez de kínos.
- Ahogy óhajtja a kisasszony... - vigyorodott el, majd kérésemnek engedelmeskedve, a mai nap már sokadjára, rabul ejtette ajkaimat.
Estét drága olvasóim!
Visszatértem és egy új fejezettel szeretném elnézéseteket kérni, a hosszú szünet miatt, valamint köszönetemet kifejezni azoknak akik velem maradtak.
Megpróbálok, nem eltűnni többet, de sajnos nem tudok frissíteni olyan sűrűn, mint régebben. Aki követ, az tudhatja, hogy van még másik két blogom is, amin szintén próbálok jelen lenni, azonban a suli és a néhai ihlet hiány szeret keresztbe tenni nekem ebben. Tervezgetek, hogyan tudnék több időt szakítani, mert szeretlek titeket és eszem ágában sincs abbahagyni a blogolást, ezért mostanában csak néha-néha leszek elérhető itt. Minél hamarabb kitalálok valamit, ezért türelmeteket kérném és előre is bocsánatotokért esedezem. Amint a helyére raktam a kesze-kusza életemben mindent, gyakrabban tartózkodom majd veletek. Aki úgy gondolja, szeretne megismerni, hogy megtudja milyen is ez a fura író valójában a legújabb blogomra bekukkantva megteheti valamint, az azon található facebook linkre kattintva, messengeren is elérhettek. Nyugodtan írjatok, nem harapok. Addig is további szép hajnalt!
A legközelebbi viszont látásra!
A szerki, alias,
~ Ichigo ~
