Kirarin Revolution ( Kilari ) The Chibis's Love Story

5. Fejezet

Szerelem vagy barátság? Mit súg a szíved?

- Én...Én... - lehajtottam a fejem és hátat fordítottam neki. Nem akartam, hogy a szemeimbe gyűlő könnyeimet meglássa.
- Ne aggódj. Mindent értek, nem kell magyarázkodnod... Te...nem érzel úgy irántam, igaz? - szinte azonnal megpördültem, mikor ezt meghallottam. - Sajnálom, nem kellett volna elmondanom...
- Én...
- Semmi baj. Megértem.
- De...
- Azért remélem barátok még lehetünk. - ekkor megragadtam a fölsőjét és lehúztam, hogy az arcunk egy vonalban legyen. - Te meg mit... - de ennél tovább, már nem bírta mondani, ugyanis elnémítottam ajkaimmal. Mikor pillanatokkal később elengedtem, csak ledermedve, és a normálisnál 2-szer nagyobb szemekkel pislogott rám.
- Igazán végighallgathatnál, ha egyszer elkezdek valamit, mielőtt félreértenéd. - sziszegtem a képébe vörösödő fejjel.
- Azt hittem te nem... - kezdte, majd felkapott és szorosan magához ölelt. - El sem tudod hinni, milyen boldog vagyok! - majd ajkaink ismét találkoztak egy szenvedélyes csókban. 
- Gyerekek meg..!...jöttünk... - nyílt az ajtó és beléptek rajta anyuék. Mivel mást nem tehettem így az arcomat belefúrtam Takuto mellkasába.
- Lehet maradnunk kellett volna még egy napot! - nevetett fel apu.
- Nekünk mikor szerettetek volna beszámolni erről? - kérdezett rá anyu, mire még mindig kedvesemet ölelve fordítottam felé arcomat. Fülig érő vigyor fogadott a 4 szülőtől, ami kissé meglepett.
- Még csak most tudtam meg én is, hogy a barátnőm lesz, úgyhogy nem maradatok le sokról. - kuncogott párom, ezzel még vörösebbé téve engem. 
- Ez azt jelenti, hogy nyertem! Elő a lóvéval gyerekek! - nyújtotta ki kezét apu, mire a többiek tették amit kért. Ők meg mi a...
- Ti fogadtatok?! - esett le, mire egyetértő hümmögést kaptam válaszul. Köszi...
- Azt mondták, hogy nem jöttök össze mire hazaérünk... Ezt nektek!
- Apu néha nagyon gyerekes tudsz lenni.... - sóhajtottam, majd egyszerre nevettünk fel mind.
- Részleteket követelek! - kiáltott fel Akai és anyuval karöltve mellettem teremtek. 
Persze nem menekülhettem előlük, néha úgy érzem ők a tinédzserek, nem pedig én. Így az egészet el kellett mesélnem az elejétől a végéig. A kanapén ültünk és épp azt meséltem, hogy rontottak ránk, mikor valami, vagy inkább valaki a fejemre nehezedett. 
- A hangodból ítélve csalódott vagy, hogy megzavartak.
- Takuto! - pördültem meg, ennek köszönhetően a sunyi vigyorral ellátott arca pár centire került az enyémtől. Ismét belevörösödtem. 
- Olyan cuki amikor pirulsz. - nyomott egy puszit az elvörösödött részre, azzal el is tűnt a konyhában, otthagyva engem két sikítozó tinire hasonlító anyukával. Ezt még visszakapod, csak várd ki a végét.
Ahhan, gondoltam én... Anyuék kitalálták, hogy ma aludjak Takuto-val, holnap úgyis hétvége, nincs iskola, és biztos elfáradtam az ápolásban. Ez még jó ok is lett volna,... ha nem a szomszéd házban laknék! Oké itt alszok, de azt már nem tudják elmagyarázni, hogy miért kell vele egy ágyban aludnom, amikor van vendégszoba.... Ezt kinéztem a szülők női feléből, de hogy a férfiak is egyetértettek, és annyival elintézték, hogy "azért védekezni ne felejtsetek el", az már sok! 
- Ezt nem hiszem el! - vetődtem el az ágyon duzzogva. Hamarosan Takuto is elterült mellettem, majd mintha tök természetes lenne, betakart mindkettőnket, lekapcsolta az egyetlen fényforrást jelentő lámpát az éjjeliszekrényén és felém fordult.
- Valami baj van?
- Te, hogy tudsz ilyen nyugodt maradni, amikor a szüleink a kedvük szerint rángatnak minket?
- Ugyan már! Nem olyan borzalmas. - húzott közelebb magához, kezét derekamon hagyva. - Nekem nagyon is tetszik a helyzet... - éreztem meg leheletét ajkamon. 
Meg fog csókolni! Ez most komoly? - szorosan behunytam a szemem és vártam, hogy ajkai enyémet érintsék, de semmi nem történt.
Mikor kinyitottam szemeim egy puszit kaptam a homlokomra, majd mint aki jól végezte dolgát, egy kuncogással megfordult. 
- Te szemét! - sziszegtem, erre még egy röhögést hallatott.
- Miért? Ha nem mondasz semmit, nem fogom tudni, mire gondolsz. - fordult vissza. Éreztem ahogy az összes vér a fejembe szökik, majd a párnába nyomva azt, suttogtam a válaszom.
- Te szadista...
- Ennyi, azt hittem szeretnél valamit kérni, de ha nem... - óvatosan kitapogattam pólójának nyakát, mire megállt a mozdulatban. - Igen?
- Csókolj meg... - jesszus ez de kínos. 
- Ahogy óhajtja a kisasszony... - vigyorodott el, majd kérésemnek engedelmeskedve, a mai nap már sokadjára, rabul ejtette ajkaimat.