Kirarin Revolution (Kilari) After Story 2.fejezet

2.fejezet

A szomorú búcsú

Másnap reggel idegesen léptem be az ügynökség bejáratán. Mikor az ajtó elé értem, meghallottam, hogy a főnök idegesen kérdezgeti Hirotot.
- Hogy érted azt, hogy elmész?
- Sajnálom főnök, de el kell mennem az újabb tánc verseny miatt.
- De hiszen az New Yorkban van.
Mikor ezt meghallottam azonnal berontottam az irodába.
- Hiroto, tényleg újra elmész?
- Kilari te mikor...? 

Igen, de had magyarázzam el!
- Eszembe jutott, hogy van még valami dolgom. Most mennem kell!
Majd sírva elszaladtam...
- Kilari!- Miért történt így?
Másnap az iskolában...
- (Teljesen kikészültem. Ma nem akarok találkozni Hirotoval.)

- Kilari pont téged kerestelek! Beszélnünk kell.
- Sajnálom nem érek rá.- válaszoltam majd elindultam a lépcsőn. (Nem akarok beszélni vele.) De ekkor a karomnál fogva felrángatott a tetőre. 
- Hé mit csinálsz?
- Beszélnünk kell Kilari!
- Nem kell, már tudok mindenről...ég veled Hiroto.
- Várj!- a karomnál fogva visszarántott.
- Engedj el! A SHIPS fel fog bomlani és soha többé nem látlak!- itt már nem bírtam visszatartani a könnyeimet. 
 Ez nem igaz!- ha eddig vörös volt az arca akkor most már lángolt.
- A SHIPS nem fog fölbomlani és csak egy tánc versenyre megyek, utána visszajövök mert...- itt elakadt a szava.
- Mert?
- Mert még van valami amit elszeretnék mondani neked ezért az szeretném ha megvárnál és...Kérlek ne sírj többet miattam.
- "Kérlek"? Ilyet se sokszor hallani tőled!- kuncogtam el magam.
- Akkor nem jövök vissza!- fordult el mérgesen.
- Hiroto!
- Igen?
- Ha visszajössz... én is szeretnék valamit mondani!
- Még meggondolom.- majd rám vigyorgott.
- Gonosz vagy Hiroto!
- Na ezt a Kilarit ismerem én. Azt hittem megkukultál.
- Köszönöm Hiroto!- ezen nagyon meglepődött, mert ilyenkor mindig azt mondom neki, hogy milyen gonosz és semmit sem köszönök meg.
- Na ezt meg tőled nem vártam!- erre mind a ketten nevetésben törtünk ki.
- Egyébként Kilari, amikor tegnap fölhívtál telefonon mit akartál mondani?
- Semmit!- Jaj ne!
- Kilari!- nagyon mérges lett.
- Csak azt, hogy nem vallok szerelmet Seijinek mert... van valaki akit jobban szeretek.- mikor ezt kimondtam teljesen elvörösödtem.
- Kilari te...- ennél tovább nem jutott a mondatban mert...
- Hi-Hiroto...- megölelt.

- Kérlek várj meg..Kilari.
- Rendben, várni foglak!- ekkor egy ismerős hangot hallottam.
- HIROTO!KILARI!
- Ez Seiji!- ekkor Hiroto észrevette, hogy mit csinál.
- ÁÁÁ!! Sajnálom Kilari!
- Se-Semmi baj...- mind ketten rák vörös arccal néztünk egymásra.
- Oh! Hát itt vagytok! Már mindenütt kerestelek titeket! Mit csináltok itt...rákvörös arccal?
- Se-Semmit...Na én most megyek! Sziasztok!- köszöntem el, de még a távolból is lehetett hallani őket.
- Na mond már el!
- Mondtam már, hogy semmit sem csináltunk!
El sem hiszem ami történt. Mikor hazaértem megvacsoráztam és azonnal aludni mentem, hogy másnap odaérjek időben. Az álom rögtön elnyomott.
Az indulás napja...a repülőtéren...
- Na akkor vigyázz magadra és hamar gyere vissza!
- Köszönöm Főnök, igyekezni fogok!
- Szia Hiro, sok sikert!
- Köszönöm Seiji!
- Kilari hol van? Úgy volt, hogy is jön.- kérdezte Kumoi kisasszony.
- Srácok!
- Késett mint mindig!- gúnyolódott Hiroto.
- Ez gonosz volt Hiroto!
- Na nyugalom.- mosolygott Seiji.
- Sok sikert és nyerd meg azt a verseny!
- Úgy lesz!- vigyorgott rám, majd elindult.
- Elment...- hajtottam le szomorúan a fejem.
- Kilari...
- Semmi baj! A verseny után úgy is visszajön!- emeltem fel a fejemet nevetve.
"Megígértem, hogy nem sírok!"